MENÜ

A hobbitenyészetről:

24 éves vagyok. Imádom az állatokat, de gyerekkoromban viszonylag kevés lehetett belőlük otthon (3 kutya és néhány macska). Vonzalmam a kisállatok felé talán akkor alakult ki, mikor nővéremnél sorra voltak táncoló egerek, aranyhörcsögök, tengeri malacok, teknősök, halak. Mindig szerettem volna én is, de a szüleim nem kifejezetten állatkedvelők, így csak "kinti" állataim lehettek. Sosem mondtam le arról, hogy bent, a szobámban is legyen egy-két állatka. Főleg olyan állatot szerettem volna, ami kis helyen is elfér. Csincsillán, degun, egeren gondolkoztam, amikor is rátaláltam a dzsungáriai törpehörcsögökre, és onnantól nem volt kérdés, hogy milyen állatkákkal szeretném megosztani az otthonom. :) Szeretek velük foglalkozni, anyáskodni felettük, kreatív dolgokat kitalálni nekik. :)

De hogyan is kezdődött a hörcsögözés? Először csak egy hörcsögöm volt: Karfiol. Majd megvettem Áfonyát, és egy idő után már azon vettem észre magam, hogy négy állatkával osztozom a szobán. Szerettem volna idővel tenyészteni is, de ehhez kellett egy kis felkészülési idő, tudatlanul nem akartam belevágni. Fél év hörcsögtartás után döntöttem úgy, hogy megpróbálkozom a tenyésztésükkel. Így alakult meg a kis hobbitenyészetem. Mára már rengeteg hörcsögökkel kapcsolatos oldalt és fórumot végigolvastam, így azt mondhatom, hogy a kellő alapok megvannak hozzá, de ezt persze sosem árt bővíteni.

Nagyon sokat köszönhetek Kristóf Mónikának ("Balázs" tenyészet), Lévai Anikónak (Walhalla tenyészet) és nem utolsó sorban Abonyi Dórának (Twilight tenyészet), akik türelmesen válaszoltak minden kérdésemre, és időt nem sajnálva segítettek nekem mindenben. Köszönöm! :)

 

Fontosnak tartom, hogy a kicsik beltenyészet mentesek legyenek, így odafigyelek a felmenőkre is, igény szerint küldök a kicsik mellé származási lapot.

 

Feltett szándékom, hogy mindenkihez szelíd, kézhez szoktatott kis szőrgombócok kerüljenek. Éppen ezért a picik leghamarabb 4, de inkább 5 hetes koruktól vihetők el.

A hörcsögöket Budapesten, elsősorban a Nyugati környékén, de akár nagyobb csomópontokon is át lehet venni, valamint előre egyeztetett időpontban szállítást vállalok Hajdúszoboszlóra is.

 

Asztali nézet